A konfucianizmus a Nyugati Zhou-kor végén létrejött filozófiai iskola, illetve átfogó eszmerendszer. Megalapítójának Konfuciuszt tartják, innen nyerte el nyugati nevét. A kínai elnevezés (rujia, rujiao, ruxue) jelentése: az írástudók tanítása, iskolája.
Tágabb értelemben konfucianizmusnak nevezik azokat a Zhou-korban kialakult vallási-etikai, valamint társadalmi-politikai eszméket és intézményeket, amelyek évezredeken át meghatározták a kínai társadalom jellegét, az államrendszert, s az egész kínai életformát. Szűkebb értelemben a konfucianizmus Konfuciusznak és követőinek etikai-filozófiai-államelméleti tanait jelenti. A kutatók véleménye megoszlik abban a kérdésben, hogy vallás-e a konfucianizmus. Egyesek vallásnak tekintik, mivel az ősőknek bemutatott áldozatok, a rítusok, a szertartások rendkívül fontos szerepet kapnak benne. Mások viszont kétségbe vonják ezt azon az alapon, hogy a konfucianizmus alapvetően az emberek közti viszonyt tárgyalja, nem pedig az ember és valamilyen transzcendens hatalom kapcsolatát.
A konfucianizmus első jelentősebb képviselője Konfuciusz – akiről az iskola a nevét kapta – a Kr. e. 6–5. században élt, a Zhou-dinasztia válságának idején. Tanításai az utókor által lejegyzett Beszélgetések és mondások (Lunyu) című munkában maradtak fenn. Az ő követője volt Menciusz (Mengzi, Kr. e. 4–3. sz.), valamint Xunzi (i. e. 4–3. sz), az ő nevük alatt is fennmaradt egy-egy mű. Hivatalos államideológiává a konfucianizmust Han Wudi császár tette (Kr. e. 141-87), a kor kiemelkedő konfuciánus gondolkodójának, Dong Zhongshunak a tanácsára.
A konfucianizmus tanításai
A konfucianizmus főleg társadalom- és erkölcsfilozófia: elsősorban azzal foglalkozik, hogy milyen módon lehet harmonikus társadalmat teremteni ebben a világban. A konfuciánus elképzelések szerint az ideális társadalom és állam hierarchikus; élén az uralkodó áll, aki rendelkezik minden szükséges erénnyel. Az államot erényes hivatalnokok igazgatják. A társadalomban mindenkinek megvan a maga megszabott helye, s mindenkinek a maga státusza által meghatározott kötelességeket kell ellátnia. Az alárendeltek tisztelettel és engedelmességgel tartoznak feljebbvalójuk iránt, a fiatalabbak az idősek iránt. A tökéletességre törekvő embereknek rendelkezniük kell az olyan alapvető erényekkel, mint pl. emberség (ren), kötelességtudat (yi), szertartásosság (li), bölcsesség (zhi) stb.
A konfuciánus gondolkodás az embereket két kategóriába sorolja: vannak „kis emberek” (xiaoren) és „nemes emberek” (junzi). „Nemes emberré” valaki nem származási alapon, hanem erkölcsi tökéletességgel, állandó önműveléssel válhat, s mindenkinek az a feladata, hogy nemes emberré váljon.
A társadalmat öt alapvető kapcsolat határozza meg: a fiú és az apa, az alattvaló és az uralkodó, a feleség és a férj, a fiatalabb és az idősebb, valamint a barátok egymás közötti kapcsolata. Az utóbbi kivételével mindegyik szigorú alá-fölérendeltségi viszonyon alapul.
Mivel az ősi aranykorban a harmónia egyszer már megvalósult, vissza kell térni a régi bölcs uralkodók kormányzati módszereihez. A helyes viselkedést, az erényeket leginkább a régi bölcsek írásainak tanulmányozása révén lehet elsajátítani, ezért rendkívül fontos a klasszikus könyvek kultusza. Ennek fő tárgya „a négy könyv és az öt klasszikus” (sishu wujing): Beszélgetések és mondások, Mengzi, A nagy tanítás (Daxue), A közép mozdulatlansága (Zhongyong); valamint Dalok könyve (Shijing), Írások könyve (Shujing), Tavaszok és őszök évkönyve (Chunqiu), Szertartások feljegyzései (Liji), Változások könyve (Yijing).
